Török György (Gyuri bácsi) zeneiskola igazgató búcsúztatóján az a megtiszteltetés ért, hogy a tanítványok nevében az alábbi beszédet mondhattam el, amit apró kiegészítésekkel láttam el.
(A búcsúzó tömegben a családot körbevéve láttam néhány iskola jelenlegi és volt igazgatóját, tanítóimat, tanáraimat, zenetanárokat, pályatársakat, zenészeket Dabasról, szomszédos településekről, Budapestről, sőt a Táncsics Gimnázium – ahol kezdte tanári pályáját – ’74-ben végzett osztályának tagjait. A Város részéről mintha senki sem tette volna tiszteletét a város arculatát, kulturális életét évtizedekig meghatározó intézmény vezetőjének, a város kitüntetettjének búcsúztatóján.)
A Gyuri bácsi által alapított akkor még Körzeti Általános Zeneiskola által jutottam el először gyerekkoromban a fennséges Zeneakadémiára, amelynek színpadán évtizedekkel később rendszeresen léptem fel kórusokkal (Aula Kamarakórus, Halastó improvizációs kórus, Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Középiskolások Kórusa / Énekel az ország), oratórikus vagy kamara előadásokban.
Kórusban találtam meg a feleségemet és lett nagy családom. És kórustársamnak vezethettem először esküvőt pontosan 20 éve.
Tavaly karácsony előtt néhány nappal, amikor spontán módon összejöttünk itt, Dabason, és gitárkísérettel karácsonyi dalokat énekeltünk a főtéren a sárga lámpák fényében, ott állt az éneklő tömegben és együtt mutogatta el velünk: szép jel, szép csillag, szép napunk támad. Megbeszéltük, hogy majd idén is összejövünk öröménekelni, mert csodálatos dolog, rengeteget ad a karácsonyi készülődéshez. Elhittem neki, hogy eljön, mert mindig mindenhol ott van, megjelenik és kiveszi a részét a rendezvényekből, hozzáadja a magáét. Sajnos már nem fog eljönni. Mégis velünk lesz, tudom. (♫ 2023. december 22. este 7 órakor – Dabas városnak is fontos Békesség jegyében fogunk együtt énekelni. Részletek itt.)
Azon a decemberi napon volt szerencsém a főtéren megtekinteni Dabas Város kiválóságairól szóló kiállítást. Az életutak példaként állnak mindannyiónk számára, ötleteket adnak, mennyi mindent lehet a közösségért adni.
Megfogalmazódott bennem januárban egy levél a városi döntéshozók felé, amit végül nem küldtem el, most ebből idézek:
„Tisztában vagyok, hogy az élők sorából már sajnos eltávozott példaképek fotói mellett valószínűleg nincs helye a közösségért sokat tevő ma élő embert is ezen illusztris csoportba emelni.
Kortársaink voltak ők, szinte mindegyikőjüket személyesen is ismertem és tiszteltem. Éppen ezért támadt egy különös hiányérzetem, eszembe jutott azonnal Dr. Török György, a Sugár Rezső Zeneiskola alapítója és igazgatója, dabasiak ezreinek zenei tanítója, mentora, fáklyája, aki remekül beleillene a kiállítás tematikájába.
Ha e kiállítást nem is lehet már bővíteni, hadd javasoljam Török tanárúrnak, zeneszerzőnek a Dabas Város Díszpolgára cím odaítélését.”
A szakmai és emberi indoklás után még így fogalmaztam:
„Kívánom, hogy még életében adassék meg a tisztesség, hogy a díszpolgári cím általi megbecsültséget, a vele járó ünneplést, köszöntést mai szellemi frissességében megélhesse, átélhesse.”
Amikor elküldtem volna a levelet, jött a hír, hogy Gyuri bácsit zeneiskolaszékében váltó pályatársa, Joó Tibor, kürt tanár elhunyt. Nem lett volna elegáns akkor előhozakodni ezzel az alpolgármesternek korábban többször felvetett kéréssel, különösen úgy, hogy az életút méltatásában szinte ugyanezek a szavak szerepeltek.
Elkéstünk. Pedig hogy örült volna a megbecsülésnek! És hogy örülhettünk volna vele mi sokan, akik szerettük, tiszteltük, vagy éppen furcsálltuk őt.
Örült volna, ahogyan 2000-ben, amikor Illés Lajos Magyar Ének c. művét összesen 2000 néző előtt bemutattuk, és lelkesen, mérhetetlen alázattal beszállt az addig a környéken nem látott méretű önszerveződő produkcióba. Együtt zenéltek, énekeltek ének-zene-tanárok, pl. Joó Tibor is velünk fújta a kürtöt. Az év végén ő is kapott egy kis Millennium emlékérmet. Egy óvodás tiszta mosolyával, ragyogásával, boldogságával repkedett a nagy teremben, hogy őt mennyire számon tartják.
Ugyanígy örült a Pro Urbe díjnak 16 évvel később.
Tulajdonképpen a város zeneszerzőjévé vált Dabas himnuszának szerzőjeként, amit rendszeresen hallani a városi ünnepségeken.
Igazi művész volt a maga érzékenységével, sérülékenységével, sokoldalúságával, kreativitásával.
Bámulatosan tudott bánni a hangjával: ha kellett hős tenort parodizált, máskor medve brummogásával rezegtette a basszusokat, és tisztán kiénekelt szoprán, sőt koloratúr áriákat. És döbbentette meg a környezetét a tiroli jódlizásával. A zeneiskola büszke konferansziéja, meglepetés Mikulása szerepét boldogsággal öltötte magára.
Közben elkerültem Dunakeszire, és a Farkas Ferenc Művészeti Iskolában megdöbbenve láttam egy tanszaki hangverseny fotóján a fiatal szakállas Török Gyurit. (Rendszeresen eljártak egymás zenei vizsgáira, előadásaira, ahonnan gyakran késő éjjel, stoppal érkezett haza, és még utána látott neki tanulni a gyerekeivel, ha szükség volt rá.)
Micsoda akarat, micsoda vízió lehetett a zenei képzést itt megalapozni, mindezt létrehozni az akkori „semmiben”, a homokbuckák hátán, Dabason! (Feleségével Budapestről kerékpárral eltekertek Dabasra, hogy megnézzék maguknak az akkor még nagyközséget.)
Micsoda év volt számára, amikor már önálló zeneiskolájának névadó ünnepét készítette elő. Áradozott volt példaképéről, tanáráról, a zeneszerző Sugár Rezsőről, aki Kodálynak közvetlen tanítványa volt.
Hát persze, hogy ezzel a tapintható pátosszal, a „zene mindenkié!” felkiáltással kelt-élt-halt. Kisujjában és torkában volt a magyar és a nagyvilági zeneirodalom.
Rajongott a tanítványai sikeréért, azok családjaiért, számon tartotta a milliónyi életutat. Akinek ma köze van itt Dabason, vagy a környező településeken a zenéhez, zenéléshez, énekléshez, akár tud róla, akár nem, maximum 2 lépésben eljut Török György tanárúrhoz. Ének-zene tanárok, óvóvők, orvosok, jogászok, mérnökök, szellemi és fizikai dolgozók, lakodalmi zenekarok, big band, rockzenekarok, jazz groupok, népzenészek, szóló zenészek, országos popsztárok, zenei producerek, hangmérnökök…
És rajonva mesélt az unokáiról, dédunokáiról, mint Haydn mester a legújabb szimvóniájáról.
Gyuri bácsi népmesei figura volt:
Ahhoz a lányhoz hasonlatosan, akinek léptei nyomán virágok ezrei nőttek ki a földből, Gyuri bácsi léptei nyomán zeneiskolák, zenét megismerő, megszerető gyerekek, zenetanárok, konszonáns és disszonáns harmóniák, hangzatok, ritmusképletek, dalok, versek nőttek ki.
Szeme mindig úgy ragyogott, mint a Csillagszemű juhászé.
A város nagyapójaként rótta az utcákat, látogatta a rendezvényeket, mindenkihez volt egy jó szava, egy huncut vicce. Szomjazta a társaságot, a jó szót. Bármikor találkoztunk vele, mindig tudta viccesre fordítani a beszélgetést, mégha élete utolsó évtizedére meg is telt fájdalommal.
Köszönöm Gyuri bácsi, hogy megismerhettelek, megosztottad a muzikalitásodat, a barátságodat, a tiszteletedet, rajongásodat, a küzdelmeidet, félelmeidet, fájdalmadat.
Mindig is arra a Kodály-szakállú, ám huncut szemű zenetanárra fogok emlékezni, aki – miközben ujjaival a zongora billentyűin gurgulázott – a szolfézsórán résztvevő egész gyerekcsoportot trillázó füttyével megtréfálta, átejtette, mert mindannyian elhittük neki, hogy berepült egy kismadár a nagy terembe.
SG
Szeretettel meghívunk Török Gyuri bácsi emlékestjére,
Kattints ide és bementheted a naptáradba!
amit 2023. november 22-én szerdán
a dabasi Kossuth Művelődési Központban tartunk.
