Tegnap akkorra értem haza, amire feleségem ágyba dugta a gyerekeket, mese, esti dal (most gitár nélkül), és még 1 perc simogatás után éppen befértem egy-egy jóéjtpuszival a szemlecsukás előtt.
Reggel kíváncsian érdeklődött a 7 éves elsős fiunk és 5 éves ovis kislányunk: „hol is voltál tegnap?”
– Szövegírás tréningen. Írás órán.
Bazsalyogtak, hogy apuci írni tanul??? Meg azon, hogy egyáltalán felnőtt létemre tanulok.
Mondtam nekik, marketing szöveget tanulok írni.
- Hogy jobban el tudjam adni azt, amin egész nap dolgozok.
- Hogy megtaláljam azokat vevőket, akiknek éppen nagy szüksége van arra, amit csinálok, és
- hogy csak azokat találjam meg, akiknek való, akiknek én is szívesen dolgozok.
Azért, hogy ceremóniamesterként csak azokat a menyasszonyokat és vőlegényeket találjam meg a hirdetéseimmel, akiknek fontos, hogy gördülékeny barátságos, pózmentes legyen az esküvőjük, és m,ég annak is örülnek, ha a róluk szóló sztoridallal gazdagodik, színesedik a Nagy Nap.
És hogy megtaláljam azokat az embereket, akik idejüket nem sajnálják, hogy kifejezzék legkedvesebb rokonuk, barátuk megünneplésére, és nem elégszenek meg a polcról levehető, továbbadható ajándékokkal.
Meséltem az előadókról, Wolf Gáborról és Janata Krisztáról (a tanítóimról – még egy hihihi), hogy én is padban ültem (ez több időbe telt, míg elképzelik), és egész nap tanultam.
Felcsillant a zöld táblán és szótagkártyákon edződő szempár, hogy mennyire hasonlít az életünk. Ő is éppen iskolába jár, és írni tanul. Arra nem kérdezett rá, hogy kaptam-e piros pontot, de beindult a fantáziája.
– Környezet órád is volt?
Meglepett a kérdés, de kivágtam magam:
– Végül is igen.
Így meséltem a piacról, versenytársakról, emberekről, segítőkről, akik körbeveszik a vállalkozásomat.
Hogy minél jobban meg kell ismerni azokat az embereket, akiknek el szeretnék adni valami hasznosat. Hogy megtudjam, mire van szükségük, milyen nyelven beszélnek, hol élnek.
Megpróbáltuk közösen kitalálni, hogy az én szolgáltatásomat mi helyettesítheti, hol lehet még „olyasmit” venni. Eljátszottunk a bútorokkal, ételekkel, mi mivel lehet versenyben, versenyhelyzetben, ha éppen venni szeretnénk.
Kiderült, hogy az iskolai szavalóverseny osztályszintű selejtezőjén az előadott verseik is versenyhelyzetbe kerültek, és közösen szavaztak az osztályban arról, kinek hogyan tetszett a mini előadás.
– És volt matekórád is?
– Az is.
Beszéltem arról, hogy az a célom, minél több emberhez eljussak, akár 10x annyihoz is, mint most. És még több embernek segítsek az ünnepeit megújítani, örömet szerezni. Ha pedig jól végzem a munkám, akkor biztosan szépen megfizetik, még több pénz fut be. Még nagyobb vállalkozást építhetek, még több embernek és magunknak okozva még több örömet.
– És volt tesi órád is?
– Igen. Mert a szünetekben meg kellett mozgatnom a sok üléstől elgémberedett derekamat. Meg annyit írtam, hogy masszíroztam a kezemet, ujjaimat.
– És volt erkölcstanod is?
– Nahát, az is volt.
Mert elmondták, hogy hazugságot ne írjak a marketingszövegbe, ne akarjam becsapni a vevőket. Hanem azt mondjam el nekik, amitől valóban jobb, kellemesebb lesz az életük.
Máris vettük a hosszú nyelű kanalat példának, amivel közben a lekvárt szedegettük ki az üveg alsó feléből.
Összehasonlítottuk a kis kávés kanállal, előnyöket soroltunk fel, próbáltunk hazugságokat (pl. aranyból van, nem kell elmosogatni sosem) és igazságokat (nem szorul be az üvegbe, nem lesz ragacsos a kezünk) elmondani róla.
Záporoztak az ötletek, és aztán szedtük a lábunk, mint Pom-Pommal a fején Picur, nehogy elkéssünk az iskolából.
Izgalmas reggeli beszélgetést kaptam a csemetéktől.
Street Gábor Huba
