Még mielőtt a vállalkozói életbe kiléptem volna jól kereső, de nem személyiségemnek való hivatali munkámból, nekiláttam tanulni, ismerkedni a leendő tennivalókkal.
Így kerültem közelebb a Marketing Commandohoz, élükön Wolf Gáborral és ma már Janata Krisztával.
Az évek során követve a kisvállalati marketing tanításait sorra megismerkedek emberekkel személyesen, vagy csak távolból, mert Wolf Gábor követendő példának emlegeti föl őket. Ez a rövid története, hogyan került a kezembe Barazsy Ákos könyve 2016-ban (mivel később a gyerkőceim is olvassák majd e bejegyzést, ez az a könyv, amit karácsonyra kaptam :)).
Barazsy Ákos 2 héttel idősebb nálam (a ’76-os remek évjárat), és 20-25 évvel jár előttem.
Ennyi ideje vállalkozik. (Én hozzá képest még csak pár éve.)
Valóban, mint egy farkas vetette rá magát az ügyeire, munkáira. Átsüt az egész eddigi életművén.
Nem laca-facázik, nem kertel, keményen megfogalmazza, mit hol rontott el, és mit tanult az egészből, és ami a legfontosabb, hová jutott el.
A végletekig rendszerező, rendszerető alkat. Mindenre rendszerben tekint. Meg is hozta a gyümölcsét.
Nevéhez fűződik a MiniCRM és a Road Record útnyilvántartó program. Minden elismerésem az övé és csapatáé.
Példaértékű az ügyfélbarát megközelítése, zseniális a lényeglátása, higgadtan tud kapcsolni.
Sok féle mítosz, és rosz hír kering a vállalkozókról. Nyilván érdekesen eladható sztorik, ha valaki bukik egy óriásit, csal, korrumpál, vagy maffia-gyanús.
Ezt a sztereotípiát kemény munkával rázza le magáról és környezetéről Ákos.
De ezt majd elmondja, elsztorizza ő személyesen és a róla nyilatkozók a könyvében.
Ha izgalmas, szinte letehetetlen üzleti könyvre vágysz, akkor rendeld meg tőle! Rengeteg azonnal átültethető tanulsága van a te vállalkozásod számára is. Én már bele is vágtam.
Köszi az ötleteket, “vállalkozási világnézeti tanokat”! Jó egészséget kívánok!
üdv, Huba
esküvői ceremóniamester és ajándékdalos trubadúr