Azonos napon értesültem róla, hogy távoztak az élők sorából: Kányádi Sándor és Kapui Ágota, költők.
Körülbelül ugyanakkor lépték át a magyar-román határt az elviselhetetlenné vált életkörülmények, a diktatúra folytató szorítása miatt.
Mindkettőjük átélte a fák hegyén is járkáló furcsa és befészkelődő félelmet.
Mindketten tanítók voltak. Míg Sanyi bácsi egész népét, Ágota – mióta én ismerem – a dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban francia nyelvre tanította az osztálytársaimat és színjátszó kört vezetett magyar és francia nyelven (volt közös projektünk is 2000-ben: a Magyar Ének). Emlékszem, Párizsba is kijutottak egy Frankofón találkozóra, nagyon büszkék voltunk rájuk.
Sanyi bácsi nyelvezete könnyed játékos, még akkor is ha mély mondanivalót szőtt a verseibe
Ágota súlyos versei számomra a megfoghatatlan, a transzcendentális világban merült el.
Kányádi teljes életművet hagyott hátra, azt vallotta, már egy ideje nem ír verset. al
Versében gyönyörűen megírt soraihoz hűen szét osztogatta kincseit: többnyire az országot járva iskoláról-iskolára osztogatta tudását gondolatait az irodalom szeretetét és megismerését jelentő morzsákat.
Ágota feladatokkal teleírt asztali naptára, leadásra váró újság hasábjai, a régóta készülő városi rendezvények sora, a testvérvárosi kapcsolatok mint köldökzsinór Erdéllyel -, a család, a barátok maradtak.
Rengeteg ötlet, odafigyelés, gondoskodás, nagy beszélgetés, hazát-nemzetet féltő vers, patronált könyv maradt még a tarisznyában, amit szögre akasztani kár is lett volna még ilyen korán, fiatalon.
Szeretettel és fájdalommal emlékezünk mindkettőjükre. Béke poraikra.
A számomra is új információt ma, a temetésen kaptam meg a búcsúztatóban: Kányádi Sanyi bácsi és Kapui Ágota személyesen ismerték és tisztelték egymást, olyannyira, hogy Ágota szellemi apjának tartotta őt. Különösen érint most ez a megérzés.
Utóirat: mindig csatoljátok be a biztonsági övet! Igen, hátul is…
Kapui Ágota: Transzcendens
És álmaimban másik létbe lépek,
a túlon túl, hol sarjad már a fény,
halandóságom más világok kulcsa,
hol testet ölthet újra a remény…
a születésnek szűk előterében
egyre csak fogy a vékony levegő,
az anyaméhnek légüres terébe
kulcslyuknyi fényt ereszt be a jövő.
Kitépni lényünk buroknyi világból,
s egy másik létbe csúszni meztelen,
a ridegségnek fájdalmas csodája:
átfonja tested mind a négy elem.
És átölel és karjaiban ringat
s te feleded, hogy mi volt a neved,
hogy út voltál te magad is egy létbe,
két világ között egy résnyi átmenet.
Kányádi Sándor: Távolodóban
távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot
és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid
süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz
