A dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban fogok áprilisban az empátiáról előadást tartani. Ez a rövid cikk egykori alma materem diákjainak szól, kis háttérolvasmánynak.
Mi az empátia?
Az empátia a másik nézőpont „tudománya”. Egy olyan képesség, amely segíti megérteni, átérezni mások gondolatait, érzéseit, szükségeit.
Beleképzelés, beleélés, más élményét sajátként megélni.
Az empátia valójában egy döntés. Döntés arról, hogy érdekel a másik ember sorsa, helyzete, lehetősége vagy korlátja, legyen az ellenségé, vagy közömbös emberé.
Az empátia a jó kérdések és a rá adott válaszok meghallgatásának tengere.
Az empátia olyan, mint „belelépni a másik cipőjébe”, és viselni azt 1 hétig/hónapig/1 évig.
pl.
- Tényleg annyira jó a tanárnak, hogy 3 hónap nyári szünete van? (nem az a kérdés, hogy valóban 3 hónap-e, hanem hogy a többi időben mit tehet meg, mit kell megtennie stb.)
- Miért olyan kiállhatatlan anyu/apu, amikor születésem óta az első 13 évben annyira szeretett?
- Jól esik-e a tanáromnak, hogy gratulálok neki, ha lefutotta a félmaratont a hétvégén, vagy kitüntették az állami ünnepen? Vagy nyalásnak tűnik?
- Mit tehet az osztály, ha a tanár közeli hozzátartozója meghalt, és szemmel láthatóan megviseli őt, de mi semmit sem tudunk róla, a viszonyukról?
Mi nem az empátia?
Az empátia nem egyenlő a sajnálattal, vagy szimpátiával. Ez „csupán” egyfajta megértés, megérteni akarás, törekvés a megértésre, hogy egy másik ember miként érezhet, miként gondolkodhat.
Az empátia nem ítélkezik. Abból indul ki, hogy szeretne megismerni, megérteni olyat, amit eddig valamilyen okból sűrű homály fedett. A napvilágra került ismeretek önmagában nem jelentenek többet, mint megállapítani, hogy egy tulipán piros, vagy valakinek a lábmérete 37-es.
Természetesen biztosan eljön a pillanat, hogy a megismerés, felismerések alapján következtetünk valamire. Még az is lehet, hogy ítélkezünk, örülünk, undorodunk, félünk közben. Viszont máris többet tudunk. Tisztábban látunk.
Az empátia nem hurrá-optimizmus. Nincs jó, vagy rossz változata. Ha van, ha beindul bennünk, akkor segít előrébb jutni.
Empátia a családban
Kisgyermekként hányszor vágytunk arra, hogy leüljön mellénk apu, anyu, és együtt játsszunk?
Nagyobb gyerkőcként, tiniként is igényeljük, hogy értő figyelmet kapjunk. Tini korban pont se többet, se kevesebbet, ugye?
Magam is – édesapaként – amikor behuppanok a gyerkőceink kuckójába, egy más világba csöppenek, és megértem a játékaikat, gondolataikat. Legalábbis törekszem rá.
Emlékszel Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz c. versére? Íme egy kis részlet:
„Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)
És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.
És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.”
Empátia az irodalomban
Emlékszel, Süsüt miért tagadta ki a háromfejű zord apja? Mert meggyógyította a náthás ellenséget, akinek amúgy a csontját lett volna illdomos kettétörni – sárkányéknál.
„Süsü mosolyogva állt az apja elé, egy feje vidáman ragyogott, meg piroslott, mint egy alma. Majd így szólt:
– Megjöttem!
– Látom! – morgott az apasárkány első feje.
– Mit csináltál az ellenségemmel?! – dirmegett a második feje.
– He?! – dörmögött a harmadik feje, mivel egy kicsit nagyot hallott.
De Süsü csak állt és mosolygott.
Az apasárkányban rettenetes gyanú ébredezett.
– Megnyúztad?! – morgott az első feje.
– Porrá törted a csontját?! – dirmegett a második feje.
– He?! – dörmögött a harmadik feje.
Süsü a fejét rázta minden kérdésre. Majd összeszedte a bátorságát, és megmondta az igazat.
– Gyógyfüvet szedtem neki! Vizes borogatást raktam rá!
Az apasárkány nem hitt a hat fülének.
– Mi?! Mi?! Mi?! – kérdezte mind a három fejével.
– Beteg volt! – védekezett Süsü. – Influenza! Csak nem hagyhattam ott betegen?! De most már meggyógyult!
Az apasárkány rettenetes dühbe jött, fújta a tüzet mind a három fejével, mint valami óriási kovácsfújtató.
– Tűnj el a szemem elől! Ne is lássalak! – ordította az első feje.
– Te sárkányok szégyene! Te elfajzott egyfejű korcs! Kitagadlak! – bömbölte a második feje.
– Brr! Brr! – berregte a harmadik feje.”
/Csukás István/
Mire jó egyáltalán az empátia?
Néhány példát említek meg, ami egy középiskolásnak végül is hatalmas előnyt adhat:
Az empátiával megérthetővé válnak, vagy annak tűnnek olyan emberek, akik eddig óriási kérdőjelek voltak számunkra.
Empátiával elviselhetővé válnak/tűnnek emberek
Az életben nagyobb biztonságot, magabiztonságot ad
A kamasz években a harag átalakul
Előrébb lehet vele jutni, mert átlátszóvá válnak, leomlanak a falak
Kevesebb lesz a szorongás
Jobb lesz az osztályközösség
Hogyan lehetünk empatikusak?
1. Az egyik és legkönnyebb lépés ezen a különös túraútvonalon, hogy magunkban, láthatatlanul elképzeljük magunkat mások helyzetében:
- milyen lenne, ha én lennék a takarító, a tanár, anyu stb.?
- mit érezhet az a diáktársam, akinek igazságtalanul bevágtak egy karót a naplóba?
- milyen érzés lehet a dobogón állnia a színésznek?
- milyen lenne a padtársam szüleinek gyereke lenni?
Ezekkel belül, gondolatban eljátszhatunk. Senki se veszi észre, mégis rengeteg összefüggésre rájöhetünk.
2. Ha igazi tapasztalatokat szeretnénk szerezni, akkor például megkérdezzük, megfigyeljük, igazándiból átéljük azoknak az életét, dolgait, akikre oda akarunk figyelni:
- kerekesszékkel kipróbálni, hogyan lehet eljutni teremből-terembe, mit lehet elérni onnan,
- egyik kezünket hátratesszük, és a lehető legtöbb ideig megpróbálunk fél kézzel létezni,
- a folyosón csukott szemmel megyünk végig, vagy a hempergőben csukott szemmel próbálunk figyelni a körülöttünk történő eseményekre,
- ha sokat járunk autóval, egyik nap menjünk gyalog
Azt hiszem, jó móka tud lenni. A Táncsics napon hozok más egyszerű példákat is, amik alapján el lehet indulni, meg lehet figyelni és tapasztalni.
Hamarosan találkozunk!
Hubadúr