A gyökerek
Nagyszüleim Hernád falu pékségét vezették. Rengeteget nyaraltam náluk. Szabadon játszottam a hatalmas kertben, a réten, ismertem az állatokat, a növényeket, terményeket, az életüket.
Dédtatám Szolnokon élt 94 éves koráig – közben egy-két fogság hol nyugatra, hol keletre Magyarországtól… Rengeteget mesélt róla, amikor meglátogattuk.
Édesanyám gyerekként megtanulta a munka becsületét, sokat segédkezett a pékségben, és a szorgalmas tanulással igen sokra vitte: a nyomdaipari egyetemre. A könyv becsületét tőle tanultam el, főként a kommunista szombatokon, amiket bent töltöttünk a Dabasi Nyomdában.
Neki köszönhetem, hogy felfigyelt a muzikalitásomra és beíratott a Zeneiskolába zongorára.
Neki köszönhetem, hogy nyaranta hol a nagymamámékhoz, hol táborba “küldött el”. Rengeteg SZOT-üdülőben és úttörőtáborban jártam, ahol megtanultam a közösségért tenni és élni. Imádtam a tábortüzeket, és az egyiknél szerettem bele egy ifi-vezetőbe, aki gitározott és magával ragadóan énekelt. Tőle tanultam meg az első akkordot. Következő évben kaptam meg az első gitáromat apám testvérétől, mert ő nem használta.
Gondtalan gyerekkort kaptam a családomtól.
Legjobb tanítóim
Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy elhívtak az elsős tanítóm pályabúcsúztató ünnepségére, aki írni és olvasni tanított meg. Természetesen dallal és gitárral köszöntöttem Biros Ágnes-t. Emlékszem, amikor elsőben rákérdezett egy tévévetítés alkalmával, hogy honnan ismered a dalt, ami szól. Jeleztem, hogy akkor hallottam először. Viszont az énekessel együtt énekeltem. Szerettem dalolni nagyon.
A zeneiskolában számomra legmeghatározóbb tanító Török Gyuri bácsi volt, aki egyrészt a zeneiskolát alapította a dabasi homokbuckákon, ahol szinte a fű se nőtt, és felvirágoztatta a zenei, művészeti alapfokú oktatást. Rajta érzékelhető, mekkora koponya és szív lehetett maga Kodály Zoltán. Gyuri bácsinak leginkább az improvizációit és humorát szerettem. Bármiből, bármikor tudott zenét, igazi muzsikát csiholni. Kisgyerekként elhitette velünk, hogy berepült egy kismadár a szolfézsterembe, holott ő zongorázott a legmagasabb hangokon és fütyürészett hozzá. Sosem feledem el.
Az általános iskolában nem voltam jó gyerek. De leginkább egy nem megértett gyerek voltam. Egyedül az énektanárnő fogadott el úgy, ahogyan vagyok. Ő látta meg bennem azt a valakit, akit lehet szeretni, támogatni. Köszönöm, Pintér Gyöngyi!
A Táncsics Mihály Gimnáziumban a legtöbbet osztályfőnökömnek köszönhetek ugyanezért. Későn érő típus vagyok. Segített kinyílni, emberré válni, emberként kezel. Kiváló matek-kémia szakos tanár, azóta megszámlálhatatlan országos sikerrel. Baranyi Ilonával a mai napig rendszeresen találkozom, és hatalmasakat nevetünk együtt.
Nagy hatással volt még rám Papp György a matek fakultáción, és Pelikán László a fizika fakultáción, akiknek a BME-re való felvételi sikereimet köszönhetem.
David Scott Marshall volt az az Amerikából hozzánk került fiatal fickó, akivel a lehető legtöbbet beszélgettem angolul, órák után az udvaron frizbiztünk, így “első kézből” tanultam tőle, vele angolul.
Huba – született 1992-ben
Valójában 1976-ban születtem, igazi vízöntő vagyok. A Huba becenevet 1992-ben kaptam nyáron egy – naná! – tábortűz körül, ahol éppen sok Gábor volt. Ez egy jutalomtábor volt, amelyet a KTM OKTvH (Környezet-és Természetvédelmi Minisztérium Országos Környezet-és Természetvédelmi Hivatala) szervezett azoknak, akik a Földtani örökségünk pályázat legjobbjai közé bekerültek. Az ottani díjkiosztáson derült ki, hogy 4. lettem. Természetesen édesanyám volt az, aki sokat segített a szerkezetben, megfogalmazásban.
Azóta Huba (is) vagyok.
Nem való nekem a hivatal
Dolgoztam
- térségfejlesztésben, hulladékgazdálkodási tervek készültek a kezem alatt (több, mint 300 településnek),
- útépítési beruházási projekteken (2, 6, 56-os utak 11,5 tonnás burkolatmegerősítése),
- közútfelújítási projekteken (részt vettem projektmenedzsment rendszer megtervezésében és létrehozásában),
- határon átnyúló együttműködési programban irányítóként (a szomszédos országokban és Brüsszelben képviseltem a programot és hazánkat).
Kiderült, hogy az alkotással járó, kreatív, emberséges munka való nekem. Ebből egyre kevesebb lett az idő előrehaladtával. Közelről láttam a közbeszerzések alakulását (kimaradtam a nagy kenőpénzekből, hihi), az intézmények közötti acsarkodást, az egymásnak feszülést, hogy jobban megfeleljenek a felettes akaratnak. Boldog vagyok, hogy nem kell ma benne élnem!
Megtaláltam magam – bár sose voltam elveszve
2003-ban felkért egy kórustársam az Aula Kamarakórusban, hogy vezessem le az esküvőjüket, ha már a koncerteket konferálom. Itt kezdődött az új élet. Természetesen nem tudtam még. Olyannyira nem, hogy egész nap az esküvőn csak rácsodálkoztam a visszajelzésekre: “Huba, ugye sok esküvőd van a nyáron?”, “Hányadik esküvőd ez már?”
Aztán a barátok sorra adtak kézről kézre, és szívesen mentem. Ingyen tanultam. Nem tudtam még, hogy egy egy tanulása valami újnak, valami lehetőségnek.
Tudtam váltani a hivatali munkákból. Sok biztatást merítettem a környezetből. Láttam, hogy lehet tisztességesen vállalkozni, helyes irányba indulni.
Elkezdtem marketinget tanulni Wolf Gábortól (www.marketingcommando.hu), ez teremtette meg az alapot, hogy vállalkozást alapítsak. Nem kellett sokat gondolkoznom azon, mi lehet az a plusz, ami egyedivé és szerethetővé teszi a munkámat. Rájöttem, hogy minden ifú pár történetéből írhatnék egy dalt, ami csak róluk szól, és lehetne ez az én ajándékom, védjegyem.
Hamar be is telt a naptáram nagyszerű párok emlékezetes esküvőivel.
Miért éppen dal?
Nagy hatással voltak rám a dalok. Leginkább Bródy, Lennon, Presser, Zorán, Bob Dylan, John Denver, Mark Knopfler dalai.
Gitárommal pedig összenőttem.
Mindig is kilógtam a sorból, hiszen dalt írtam és énekeltem:
- a 100. angolórán a Táncsics Gimnáziumban Dabason,
- az osztályfőnökünknek anyák napjára,
- az El Caminon, amikor egy veterán-zarándok reggelivel vendégelt meg bennünket, arra járókat,
- a munkahelyen az utolsó napomon,
- barátaink esküvőjén (az összes esküvőn, amelyet ceremóniamesterként levezetek…),
- cimborám 10.000 születés-naptári-napjára
Megtanultam, mennyire lekötik az embereket a történetek. Hát még arról a legkedvesebb emberről szóló történetek, akit szeretünk, aki miatt összegyűlt az ünneplő társaság! Legyen szó kerek születésnapról, évfordulóról, esküvőről, vagy akármilyen fontos eseményről, amiért érdemes összejönni.
Közösségteremtés, közösségformálás
Közösségi ember vagyok. A táborok tettek ilyenné. Látom és tudom, mennyire fontos az embereknek ez a fajta közösség, mennyire kikopott az életükből.
Ezért igyekszem ezt visszacsempészni az ünnepekbe.
- a közös figyelmet,
- az egyfelé koncentrálást,
- a dal szeretetét,
- a közös dal becsületét,
- az ünnep elmélyítését…
Ezért hoztam létre az Ajándékdal Dalműhelyt: Szóljon mindenkiről egy dal, legyen mindenkinek egy saját dala, ami csak és kizárólag róla szól!