Aki túl van már az esküvőjén, rájön, hogy “összeházasodni nem is olyan nehéz”.
Nagy kő hull le a szívedről, megtörtént, amiről álmodtál, amire vágytál: végre kimondtad, hogy énatiéd-teazenyém.
Ma már egyre inkább nem történik semmi különös az esküvők után, hiszen régóta együtt éltek, sokan közületek külföldön, harcedzetté tesz benneteket. Szinte nem hoz semmi újat a házasság, mert megvan már mindenetek, egymás minden porcikáját ismeritek (és remélem, szeretitek!), kibeszéltetek és átbeszéltetek már annyi mindent, hogy már nincs min meglepődnötök.
És egyszer csak kiderül, mi is volt ez az esküvő
Egy olyan közösségi ünnep, ami az örömök közepette bevési a köztudatba, mélyen az utolsó csontvelősejtig is, hogy ti ketten összetartoztok. Nem csak nektek fontos ám ez, hanem mindannyiunknak:
- szüleitek, akiknek örökre az édes kicsi lánya és kisfia maradtok, akik mérhetetlenül sok energiát pazaroltak el, hogy előbb önmagatok, majd együtt boldogok lehessetek, és nagy jövőt jósoltak külön-külön nektek, vagy éppen sokáig semmit sem néztek ki belőletek,
- testvéreitek, rokonaitok, akik nagyon sokat tudnak rólatok,
- barátaitok, akikkel az időt múlattátok és drukkoltak a fellángolásaitoknak, sikereiteknek, és vigasztaltak, ha arra volt szükség,
- exeknek, akikkel nem klappolt úgy minden, mint ma pároddal,
- mindazok, akik lecsúsztak rólatok, és számukra örök plátói szerelem maradtok, és őrülten boldogok, hogy legalább téged boldognak látnak
- volt tanáraitok, szomszédok, ismerősök, akik figyelemmel kísérték a fejlődéseteket…
Előbb-utóbb mindenkihez eljut a hír, hogy ti összeházasodtatok és mennyire boldogok vagytok.
Lassan az egész világ tudja, hogy tényleg összetartoztok, és innentől ehhez igazodik a világ.
Ahogyan eddig, ezután sem lesz ingyen. Nagyon meg kell dolgozni érte nap mint nap.
Ha ezt ma – a boldogság napjaiban – tudatosítjátok, és gyakoroljátok, akkor könnyű lesz.
Megfogalmazni az igényeinket
Vajon megkapod-e mindazt, amire szükséged van, vagy úgy gondolod, hogy meg kéne kapnod?
Michael Hyatt cikkében olvastam a tartós házasság feltételeiről.
38 éve férje már a feleségének, úgyhogy elég komoly tapasztalattal bír. Ezen túl vezetési tanácsadással foglalkozik, és meg van győződve arról, hogy egy jó házasságot ugyanúgy vezetni kell, mint egy jó vállalkozást, céget.
“Mindketten őszintén beszélhetünk egymáshoz, mint egymás legjobb barátjai. Folyamatosan beszélgetünk, törekszünk rá hosszú sétáinkon, és majdnem mindig együtt eszünk. Egyszerűen szeretjük egymás társaságában lenni.” – vallja a cikkben.
Tisztában van azzal, hogy ez nem minden párnál van így. Bizony, dolgozniuk kell rajta, nem is kicsit. De ez egy nagyszerű befektetés.
Vannak kapcsolatok, ahol ez elcsúszik, és vannak közülük, akik próbálják felfedni, hogyan lehetne újjáépíteni, tenni érte.
Mr. Hyatt 3 lépést határoz meg:
1. Írd össze, mit várnál el egy Legjobb Baráttól!
Először is azt állítja, készítsetek egy listát (külön-külön):
Mit szeretnél a legjobb barátodtól?
Hogyha feladnál egy hirdetést barátra, hogyan nézne ki a “specifikáció”? Például így:
Barátot keresek
A jelentkező biztosítja az alábbiakat
- Jól fogom magam érezni mellette
- Elismeri a legjobb tulajdonságaimat (leginkább, ha éppen bizonytalan vagyok)
- Előhívja a legjobbat belőlem és felelőssé tesz önmagam legjobb verziójáért
- Ítélkezés, vagy meggyőzés nélkül meghallgat
- A kételkedés előnyeit adja
- Mogorva vagy pocsék napjaimon nagyobb jóindulattal fordul felém
- Emlékezik a születésnapomra, kedvenc ételemre, zenémre és művészre
- Ismeri a történetemet és ettől függetlenül szeret
- Időt áldoz rám, csak mert kedveli a társaságomat
- Ha nem vagyok jelen, akkor is szépeket mond rólam
- Panaszkodás nélkül és örömmel szolgál, segít
- Igazat mond előttem és a hátam mögött is
- Sosem szégyenít meg, a lekicsinylés nem kenyere
- Felcsigázódik, ami iránt én is
- Megünnepli a sikereimet
2. Most légy te ez a személy a párod számára!
Fordítsd meg a lapot és végezd el magadról ugyanezt: írd össze, te milyen legjobb barát leszel.
3. Ültess magokat, míg a kapcsolat virágba nem borul!
Hónapokig, egyeseknél évekig tart ilyen kapcsolatot felépíteni, újjáépíteni.
A barátság olyan, mint a kert: művelni kell. A kulcsa a következetesség és folyamatosság – elvárások nélkül.
Fontos a romantika. A szex is. De egy erős barátság minden másnak az alapja.
Az én kiegészítésem, hogy ne várd meg, míg újra kell ültetni az egész kertet!
Légy ma is, holnap is a legjobb barátja férjednek/feleségednek!
Fent a képen Reni és Feri látható, akiknek az esküvőjét vezettem ceremóniamesterként.
2 csodálatos ember, aki igaz játszótársa barátja egymásnak.
Boldog házasságot!
üdv, Huba