Kakucson az Általános iskolában a próbán készültek az alábbi képek (Fotó: Jasper Emese):
Összefoglaltuk jól az elmúlt évet, mint ahogyan ezt adventkor szokás és érdemes: megénekeltük és eljátszottuk, hogyan ébredezik a természet, hogyan nyílnak a virágok, hogyan éled fel bennünk a szerelem, hogyan tör ki a vakáció, hogyan szaladgálunk, ugrabugrálunk a tágas réten, miközben a rekkenő hőségben ránk tör a zivatar, és lepotyog a makk is a fákról…, és ősszel, amikor becsöngetnek, és okosodás közben cseverészünk, nevetgélünk is, majd elérkezünk a mai naphoz, Ádvent időszakához, amikor csilingelő zenekar kíséretében legféltettebb imáinkat dúdoljuk el. Azt hiszem szép élményt okoztunk mindannyiunknak.
Lenyűgöző és megtisztelő az a figyelem és fegyelem, amivel a gyerekek és tanáraik a próbákon mindvégig koncentrálnak és muzsikálnak. Köszönöm mindannyiótoknak! Szuper koncert ígérkezik… – Írtam ezt a főbróba után 2010-ben.
A főpróbát a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola tornatermében tartottuk és imádtuk:
Karácsony felé
Kis szobánkban félhomály van,
– Már lement a nap talán –
Szép kettesben, néma csendben ülünk egymás oldalán.
Feleségem kis kezében
Tartogatja a kezem,
Haja fodra homlokomra
Esik lágyan, érezem
Permetező havas eső
Verdesi a födelet,
Hószitáló, angyaljáró
Szent karácsony közeleg.
Oh ha lelkem mélyén lelnem
Egy sugárt lehetne még,
Melyből régen, a szent éjen
Lelkem fénnyel eltelék.
Képzeletbe’ szárnyra kelve,
Multam képeit kergetem
Földön, égen… S feleségem
Megszorítja a kezem.
S rám hajolva azt susogja
Édes hangon, csendesen:
„Angyal röptét, ide jöttét
várod-é, mondd, kedvesem?”
Jó kedv látszik, mosoly játszik
feleségem szemiben.
„Mi tagadás, angyalvárás
kedves dolog volt nekem.
Oh ha úgy még hinni tudnék,
Mint hajdanta gyermekül,
A szent estve várva, lesve,
Angyalunk, míg bérepül.
Oh de vége, – a mesébe’
Hinni többé nem tudok,
Fönn az égbe’, pára légbe’
Nem lakoznak angyalok.
Ha leéljük, elfecséljük
A szép gyermekéveket, –
Szárnyatörve hull a földre
Az erőtlen képzelet!…”
Elborongva,’ gondolkodva,
Arczom is mind komorabb,
De mint felhő mögül feljő
És verőfényt szór a nap:
Feleségem, – míg szemében
Mosolynak hajnalja kél, –
Oldalamnál boldogan áll,
S édes hangon így beszél:
„Oh ne hidd el, hogy a hittel
Leszámolhat az idő,
Bár napunk már délfelé jár,
S útja szűkül, árnya nő, –
Élve hitben, égiekben
Bizzék szívünk, míg dobog:
Fönn az égben, örök fényben,
Vannak, élenek angyalok!
Vannak, élnek a nagy égnek
Földre szálló követi,
S a hol járnak, a kis szárnyak
Nyomát öröm követi.
Kik jöttükben, bíznak itt lenn,
Fölverik azok lakát, –
Oh a nagy ég elküldi még
Hozzánk is kis angyalát!”
Imigy szólva oda hajtja
Kebelemre szép fejét,
Hajnal pirja elborítja
Homlokát, tekintetét.
S hangja nincs bár, – szavainál
Szebben szólnak a szemek,
És megsusogják, elárulják
Édes titkát szivinek.
Örömtölten, szégyenülten
Átkarolom vállait:
„Hát betöltöd, létre költöd
Lelkem legszebb álmait?
Légy megáldott, – újra váltod
Már-már megtört hitemet…
Üdvvel ér föl ez az égből
Számomra jött izenet!”
S mást feledve, képzeletbe’
Lelkem úgy elandalog,
Megújulva hiszek újra
Bennetek, kis angyalok.
Egy mi nékünk lesz vendégünk,
Küldje ég mihamarabb,
S hétköznap bár, ünnepnapnál
Ünnepibb lesz az a nap!…
Kis szobánkban napvilág van,
– Itt van a hajnal talán –
szép kettesbe’, beszélgetve
ülünk egymás oldalán.
Tiszta fénnyel, szép reménnyel
Van betöltve kis lakunk:
Várva-várjuk, alig várjuk
Jöttödet, kis angyalunk!
Legifj. Szász Károly
