Előre szeretném leszögezni, ez nem kampányolás a nemváltás mellett, nem biztatok senkit a nemváltásra. Részleteiben nem is ismerem az átalakító műtéteket, azonban rendkívül veszélyesnek tartom/gondolom műtétileg, lelkileg is.
Azt figyeltem meg, hogy menyire tájidegennek tartjuk a nemváltást. Magyar ember márpedig ilyet nem csinál. Nem-e?
A legszemléletesebb átváltoztatás, amikor a társaság, a násznép legvagányabb pasija beöltözik szedett-vedett rongyokba és eljátsza a menyasszony szerepét. Ha eljátsza, akkor ez ugye csak egy játék. Egy ártatlan játék.
Számos videó tanúskodik a YouTube-on is, gyerekkorom óta, valamint 2003 óta – amióta esküvőket vezetek, immáron ceremóniamesterként – magam is sokszor láttam, és még manapság is belefutok olyan esküvőkbe, ahol elengedhetetlennek tartják a bolondmenyasszonyt, mert az olyan vicces.
Általában a transzvesztitákat képzeljük el így, ahogyan megjelennek a táncparkett közepén és kellettik magukat, hogy táncoljunk velük. Persze semmit sem tudunk az életükről, érzéseikről, én sem, de szerintem a közvélekedés így festi le őket.
A kirúzsozott, a zoknikkal kitömött, felpolcolt kölcsön melltartót és szoknyát, otthonkát, néha tangát büszkén viselő szőrős lábú, korábban még elegáns ünnepi ruhában hódító pasi hirtelen mindenki kívánatos kedvencévé válik.
Izgatott sorban állnak a férfiak, hogy táncolhassanak vele, megfogdoshassák, megcsöcsörészhessék, megrángathassák és mindazt megcsinálhassanak, amit valószínűleg a közelükben álló nővel is megtennének. Ha éppen nem lenne ott a feleségük, vagy a barátnőjük. Fejben lehet, hogy már meg is volt nekik.
Nincs az a gyermekvédelmi jogszabály, ami megvédené utódainkat: kisgyerekek, kislányok, kisfiúk, tinik előtt zajlik mindez, hogy belemarkolnak a férfinő, vagy nőiférfi jó izmos farába, dudálnak egyet a zoknicicin, huzogatják a szoknyáját, elkapják hátulról, akár többen is.
Rúzsos csókot kérnek tőle a homlokukra, nyakukra, mellkasukra, ők is örömmel viszonozzák ezt. És közben kéjesen kiabálják: töke van a menyasszonyak! Belefúrják fejüket a mellszőrős dekoltázsba, vagy meghunyászkodva elfogadják, hogy a bolondmenyasszony a dudái közé szorítja a fejüket.
És a tetőpont, amikor a fickó a barátnőjével/feleségével inuld el, hogy megtáncoltassák, majd a férfi keze a bolondmenyasszony dudáin landol és hátulról elkezdi öklelni az imitált menyasszonyt. Szerencsétlennek már *tökre* kényelmetlen, lehet, hogy a szorítás is fáj. De azért még benyúl a szoknya alá, megmogyorózza, megvillantja a bugyiját, ami mind emeli az esküvői mulatság fényét.
A hátrahagyott nő csak irul-pirul, mint Mária, akit szoptatás közben leptek meg a háromkirályok.
Valójában itt a nemi erőszak érzékenyítésének lehetünk szemtanúi pillanatok alatt, civil szervezeteket lepipáló tempóval és szemléletes bemutatóval. Elfogadjuk, végig nézzük, hisz ez csak játék.
Nevetünk rajta, hisz ez csak játék. Még akkor is, ha játékként is durva és erőszakos.
Olyannyira vicces játék, hogy óriási nézettséget érnek el ezek a kedves videók az interneten.
Lazább bolondmenyasszonyok felugranak a férfipartner ölébe, nyakukban kapaszkodva tartják magukat és gyönyörű pózt mutatnak be mindenki örömére (Függeszkedő egyesülésnek hívja a Káma szútra). Vonaglanak, sikítanak, nevetnek, ha kicsit tovább tart a jelenet, tán még be is gerjednek.
A kíváncsiság, hogy milyen lehet egy “más valakivel”, a nőknél is megmutatkozik. Szemérmetlenül markolnak bele ők is a pasi melltartójába, fenekébe, libbentik fel a szoknyát és ovis lányok módján leplezik le a titkot, hogy milyen a másik lány bugyijának alapszíne. És az sem ritka, hogy a hölgy fúrja bele magát a műdudák völgyébe.
A játék a vőlegény nyilvános ungibungijával ér véget, miközben a menyasszony az álmenyasszony szoknyáját emelgeti.
És nem, ez nem a részegségből fakad, hiszen már józanul is tervezik, várják. Nem is egyedi eset.
Mindez a magyar népi hagyományokban gyökeredzik, semmi idegen lobbierő nem mutatkozik meg benne, kikopni sem akar valahogy.
Hubadúr
