#metoo – Férfi szemmel

Mitől hatalmas kampány ez a #metoo?

Rendkívül kínos az apropó. Egy amerikai producerről (update: azóta egy hazai színházigazgatóról is) kiderült, hogy kikezdett színésznőkkel (vagy erőszakosan úszónövendékekkel?), akik vagy elcsábultak, vagy belepottyantak egy kikerülhetetlen szituációba. És az ismert amerikai fickó ajánlatot tett nyilvános helyen, irodában, öltözőben, magánlakásban, munkahelyen, forgatáson, próbán – ruhában, köntösben, pucéran stb.

Zaklatás, tolakodás, erőszak, megerőszakolás, elhallgatás, jópofizás, ismétlés elölről.

Az áldozatnak űberciki, hallgatott is róla, mert ciki dolog nem sikeres találkozókról, sikertelen kapcsolatokról, baklövésekről, bekapott csalikról, naív tévedésekről, megalázó helyzetekről beszélni.

A Facebook, az Instagram, a Pinterest mind-mind a gyönyörű és sokaknak elérhetetlen világot, a boldogságot, az Örökkétermő Fa oázisát mutatja. Hogy is férne el egy kudarc, egy szégyenteljes vallomás közöttük?

De álljunk csak meg! Kinek is szégyen ez?

Leginkább azok szégyellik magukat, akik ilyen helyzetekbe belekeveredtek.

Akikről valaki azt hitte, hogy meg lehet fogdosni, meg lehet dönteni, le lehet vetkőztetni, lehet vele kéretlenül szó-pornózni. (vö: az e-mailben tiltjuk és üldözzük a SPAM-et!)

Akik azt hitték – még ha tévesen is -, hogy nem ellenkezhetnek, szót nem emelhetnek, mert állásuk, jövőjük, hírnevük, párkapcsolatuk, boldogságuk, kitudjami múlik rajta.

Akik ott álltak lefagyva, hogy nekik most tényleg ezt mondták, róluk tényleg ezt gondolják, velük tényleg ezt akarják tenni, vagy meg is teszik.

Akik úgy érzik, kihasználták őket, alattvalónak tekintve őket.

Akik zokogva menekültek, vagy próbáltak menekülni a kínos helyzetből, a becsapás megrázó felismerésének emésztőgödréből, a vágykeltőnek sem mondható polipölelésből, szorításból.

Akik szorongva ültek ezután órákig magukra zárt fürdőszobaajtó mögött a padlón összekuporodva, és belül suttogva üvöltve: miért? miért? miért éppen én?

Akik másnap lesütött szemmel vánszorogtak be a munkahelyre és próbálták viszonozni a kedves közeledéseket ugyanattól a a “semmi-sem-történt”, vagy “maradjon-köztünk” embertől, aki az előző nap a megalázó helyzetbe hozta őt.

Viszonozni, vagy hallgatni kell, mert nem lehet nyilvánosan leköpni, lehányni, a WC-n lehúzni a ranglétrán feljebb, vagy köztiszteletben álló embert, aki visszaélt aktuális hatalmi helyzetével, korával, erejével.

#metoo: a legjobb mozgalom a Facebookon!

Milyen egyszerű egy francia zászlóra kattintani a terrortámadás után, hogy átszínezze a profilképünket. Kérdeztem akkor is, mit jelent, mit ad ezzel a világhoz, a világbékéhez. Számomra értelmes válasz nem érkezett.

De ahhoz már igazán kell kurázsit előszedni, a gátlásokat többszöri nekifutással átugorva színt vallani, kiírni, hogy velemismegtörtént (#metoo).

Nyílnak a titkos szelencék, brekegnek a lenyelt békák, tűzhányóként törnek elő a mélyből a sorsközösség-vállalások.

Döbbenet olvasni a Facebookon napokig gondolkodó és végül felbátorodó nőket, akikkel szintén történt már valami hasonló. Kattints ide: #metoo/ismerősök, és meglepődsz, hány ismerősöd jelezte már, hogy került már ilyen nehezen képtelen helyzetbe és az egész világban hányan írtak róla.

Érdemes belepörgetni az ismerőseid vallomásaiba. Itt csak azokat fogod látni, elég az!

Meglátod, nem csak a tipikus jó nők lettek áldozatok, akikre szokás ráhúzni a vizes lepedőt, hogy maguknak keresik a bajt a hivalkodó öltözködéssel, hanem valamilyen szintű áldozatok lettek

  • a magasak,
  • alacsonyak,
  • az átlagosak,
  • a nem konfekcióméretek,
  • a mosolygósak,
  • a szomorkásak,
  • a csillogó szeműek,
  • a lesütött szeműek,
  • a nem csak kifutón forgolódó modellek,
  • a laposak,
  • galamb-alkatúak,
  • a magukat festők,
  • a magukat nem festők,
  • dizsibe járók,
  • otthon ülősek,
  • a nagyszájúak,
  • a társaság nem középpontjai,
  • „hanyagok és jól öltözöttek”,
  • a nem értelmiségiek,
  • a sokdiplomások,
  • a hétköznapiak,
  • a ma már közszereplők, színészek, előadók,
  • tudományos, irodai, kereskedelmi, akárhol dolgozók stb.

És ha visszapörgeted magad az időben, te magad is felidézhetsz egy-két tesitanárt, akármilyen tanárt, jegyszedőt, főnököt, kisfőnököt, vezetőt, politikust, bárakárkit, akinél tapasztaltál kéretlen közeledést, visszaélést, vagy hallottad ismerősödtől.

Úgy hívják, abúzus. Évtizedeket éltünk le úgy, hogy nem hallottuk ezt a szót. Akkor nem is létezett? Frászt! Csak még annyit sem beszéltek róla, mint amennyit ma.

Itt-ott magunk is láttuk, hogy a tesitanár sokkal segítőkészebb a magas zsámoly mellett egy-két egész fejlett felsőtagozatos lány ugrásánál. Gyerekként láttuk már. Igen, valahol itt kezdődik. Nem szóltunk, mert mi srácok is épp erre vágytunk 13 évesen.

Milyen sokk, szembeötlő a sok #metoo hashtag a Facebookon. Biztosan, van akit ez már irritál. Unalmas. Divatnak hiszi. Vagy hisztinek. De hányan nem merték még csak ezt a 6 karaktert leírni, nemhogy megosztani egy történetet legalább az ismerőseivel.

Mondom, határozott nőket láttam dilemmázni, kiírják-e. És volt közöttük néhány bátor (vigyázat, attól még a többi nem gyáva!), aki meglépte. Fontos volt. Ő tudja igazán, mennyire. És hogy azokért, akik még mindig őrlődnek az emlékekben.

Abúzusról beszélni tényleg nehéz lehet. De ha látjuk, mi szólunk-e?

Ha veled történt, ne hibáztasd magad. Látod, nem vagy egyedül. Valakivel beszéld meg. Kezdd el. Először baráttal, megértő családtaggal, azután szakemberrel. Ne cipelj tovább ekkora terhet más szemétsége miatt!

Miért nem mondjuk ki a nevét a zaklatónak (jajj, én se mondom ki lentebb)? Mert rettenetesen nagy meló a végére jutni, ha ügy lesz belőle. A bizonyítás, a tárgyalások, a szembesítés, a felidézés, újra elmondás, és újra átélés, a fenyegetettség-érzés, kinek kell ez?

A jog kimondhatja az elévülést, de a fenti hastegek záporozása mutatja, nem múlik el az emlék, a hozzá fűződő kínos érzés, kibeszéletlen marad, önváddal fűszerezve.

A) Munkahelyen – kollégák körében

Volt kollégám személyesen panaszolta nekem, és a közös főnökünknek remegett is a lába, mert azonnal berontottam az irodájába, hogy több ilyen célzást ne tegyen rá. Nem vagyok egy vadállat, és ő kétszer nagyobb nálam, de megérezte, hogy ebből lehet(ne) feljelentés is, és nem jönne ki belőle jól.

B) Szállodában – úszómester, recepciós, vendégek jelenlétében

Neves sokcsillagos szállodában – amikor a szálloda vendégeivel, a feleségemmel és pici gyerkőceinkkel pancsikáltunk – a kanyargós, fullpanorámás medence végén egy fickó egy fiatal lánnyal szemben, a fürdőzőknek, napozóknak háttal állva ütemesen lefejelte a lányt és szemmel láthatóan ez okozott neki – nyilván a férfinak – élvezetet, örömet. A lényegesen fiatalabb lány pedig csak tűrte, mit is tehetett mást.

Ezres pulzussal és maximált adrenalinnal rongyoltam a recepcióra, hogy jelentsem az esetet, és avatkozzanak be azonnal. Higgadtan elmesélték, hogy tudnak róla, törzsvendég. De nem tehetnek semmit. Azt hiszem, gyáva voltam én is rendőrséget hívni, hiszen nyaralni jöttem, aszentségit! Jeleztem, hogy akkor a foglalásunkat nem kérjük tovább, és nem is fizetünk, holnap elhagyjuk a csodálatos helyet.

Másnapra eltűnt a fickó (hisziapiszi. Valószínűleg csak szem elől.). Személyesen értesítettek a recepcióról.

C) Nyilvános helyen – térfigyelő kamerák, jegyellenőrök, helyi boltok kereszttüzében

Budapesten a nyugati aluljáróban munkából hazatérve egy fickó (valószínűleg strici) ütött-vert egy nőt (valószínűleg prostítúcióra kényszerített nőt) és üvöltött vele. Már a mozgólépcsőnél jártam, hogy – az ott elsétáló és bámészkodó, esetleg rosszalló, botránkozó utazók százaihoz hasonlóan – némán a mélybe vigyem magammal a csúfos jelenetet, amikor visszafordultam hirtelen.

– Ne bántsd a nőt! Ne bántsd a nőt! – üvöltöttem.

Rám nézett: – Közöd?

– Ne bántsd a nőt! Ne bántsd a nőt! – üvöltöttem ismét és támogató tekinteteket kerestem a forgatagban.

Meg is érkezett, csak a fickó oldaláról: több irányból is felém fordultak különféle arcok és megindultak felém. Még jobban körülnéztem, hogy engem vajon ki véd meg? Szükség van rám odahaza. Így történt, hogy megfutamodtam.

D) Szakmai fórumban

És furcsa módon egy zárt, több ezres szakmai fórumon belül sem értették, hogy a jó fenekű nőről hátulról, a tudta nélkül készült és szintén a tudta nélkül a fórumba feltöltött fotójáról viccelődni nem etikus. Meglett férfiak hülyéztek le, hogy nem értem a viccet, miközben nem értik, hogy ez már nem vicc.

Ez a mi feladatunk: szólni, jelezni, hogy nem oké. Aki nem érintett, aki éppen józanabb, neki feladata!

Ha hódítani, udvarolni akar valaki, tegye meg félszegen, bátran, tisztán, nyerjen belőle mindkét szereplő! Hajrá!

Kihasználni fölényt, túlerőt, pozíciót, rangot, státuszt erre nem oké. Elítélem.

Hubadúr

Ha fontosnak tartod, oszd meg ismerőseiddel! De a véleményed is érdekel.

Ezekre a nagyon jó cikkekre azóta találtam, szerintem olvasd el:

 

Intézkedések, amelyek végigsöpörtek az országon:

Street Gábor HUBA

<p>A szerző elkötelezett híve a könnyed, barátságos és professzionális rendezvényeknek, ünnepeknek. Ajándékdalaival pedig életre szóló élményt ad minden jelenlévőnek.</p>