Hogyan lettem karmester? – Illés Lajos: Magyar Ének #2

Találkozás az idolokkal

Pontosan 20 éve kezdődött, amikor eljutottam az ősbemutatóra a Petőfi Csarnokba. Annyira megérintett a mű, hogy gondoltam egy merészet: adjuk elő Dabason 2000. október 23-án, hadd lássa, hallja minél több ember. A cikk 1. része itt olvasható el.

Azt hiszem inkább vakmerő voltam, mint megalapozott zenei tudással rendelkező bátor ember. Viszont ez az’56-os – millenniumi ünnepi előadás, az előadók, nézők lelkes tapsainak értékéből mit sem von le.

Illés Lajostól személyesen kaptam egy Cantus Hungaricus CD-t, amit kívülről-betéve fújtam már. Úgy hallgattam, hogy otthon a teljes hangerőre állított CD zenéjére titokban vezényeltem: egyszerűen belendült a kezem. Elképzeltem a dabasiakat, ismerősöket és ismeretleneket, és előre tudtam, hogy értő figyelemmel fogják végignézni. Hittem, hogy nekik is tetszeni fog.

Aztán amikor úgy jött ki a Műegyetemen, hogy kevés tantárgyam maradt a diplomakészítés előtt, akkor éreztem, itt az idő belevágni.

A kottákért Kisorosziba Illés Lajos otthonába mentem el. Megindító volt látni, hogy a hajdani rocksztár, az Illés zenekar ünnepelt zongoristája milyen szerény körülmények között. Természetesen a lelkipásztor férjeként nem is számíthatunk nagy fényűzésre. Kisoroszi közösségéért, erdélyi gyerekek táboroztatásával rengeteg embernek adnak hitet, erőt, kikapcsolódást.

Lajos “küldött el” Jenei Szilveszterhez, hogy a teljes partitúra digitális változatához is hozzájuthassak, hiszen a ’97-es ősbemutatót ő hangszerelte. Ekkor ismerkedtem meg közelebbről zeneszerkesztő-kottázó programmal.

Az elsők között csatlakozott hozzám Török György (Gyuri bácsi) gyerekkori szolfézstanárom, a Cziffra György Zeneiskola általam nagyra becsült, varázslatos zenetudással, eszméletlen nagy humorral bíró alapítója, igazgatója. Biztatott, hogy tartsam csak én a kóruspróbákat, de mindig segített, ha elakadtam benne.

A koncert előkészületei

Többeknek elhintettem, akik szeretnek énekelni, mit szólnak az ötlethez: örültek neki. Igencsak sok embert megmozgattam, felkutattam, ajánlásokat, javaslatokat, tippeket gyűjtöttem, lassan állt össze a végleges “stáblista”.

Felbecsülhetetlen az a támogatás is, amit ezalatt a szüleimtől kaptam.

Hatalmas asztalon vagdostam, ragasztgattam a szólamkottákat, partitúrát, fénymásoltam a kórus, zenekar tagjainak. 1999 őszén.

Nagy segítségemre volt Dabas Város Önkormányzata, mert beengedett fénymásolni. Aprócska, de számomra mégis hatalmas jelzés volt ez részükről, hogy szívesen látják a kezdeményezést.

Hajdani iskolám, a Táncsics Mihály Gimnázium pedig – a korabeli városvezetés-iskolavezetés politikai csatározásai ellenére – befogadta a koncertet.

Édesanyám ötlete alapján hatalmas sátor készült a könyvkötészben használatos gerinc-szövet anyagból, amit a szakközépiskola varrt meg nekem. (tisztára olyan, mint a Vakond nadrágja, nem?)

Megszerveztem a hangosítást, helyi tévéfelvételt (azóta sokszor lejátszották már), interjúkat, a Gimnázium berendezését, takarítását. Több pályázatot írtam, nyertünk. Támogatókat kutattam fel, kaptunk.

Műsorfüzet készült az előadás előzményeinek, előadóinak és támogatóinak bemutatásával és Illés Lajos faxon küldött személyes dedikációjával.

Olyannyira megnőtt az érdeklődés, hogy “kénytelenek voltunk” új koncertet meghirdetni, mert 300 (a produkció nonprofit jellege miatt ingyenes) belépőt villámgyorsan elkapkodtak mindazok, akikből addig soha senki nem nézte ki, hogy valaha is érdeklődnének a kultúra iránt. Természetesen mindent igyekeztem úgy alakítani, hogy minél többen láthassák magát a darabot is, és persze a mi munkánkat is.

A Magyar Ének előadás felvételét kizárólag az előadók kapták meg emlékbe. Ez volt számukra a karácsonyi ajándékom.

50 fős társulat (zenekar, kórus, szólisták, színjátszósok) verbuválódott össze innen:

Így lettem karmester – véletlenül

Micsoda év volt! Rengeteget és egyre gyakrabban próbáltunk a kórussal, hogy a sok kórustételt összerakjuk több szólamban. A szólistákkal hol Budapesten, Bugyin, hol Hernádon próbáltam külön.

Szerettem volna egy zenetanárt megtenni karmesternek, aki el is vállalta örömmel, de egyszer csak hívott telefonon, hogy külföldi turnéra kell mennie. Magamra maradtam. Így Török tanár úr javaslatára, biztatására kerültem az egész produkció élére. Együtt tanultuk az 5/4-et, 7/8-ot – különös kirándulás volt számomra a vezénylése, hát még ezek sűrű váltakozása!

Emlékszem, az összpróbák előtt a szüleim házában, az emeleti gyerekszobában ültünk az ágyam szélén Feri (zongora), Bálint (dob) és hajnalig püföltük a képzeletbeli hangszereket, én pedig a hadonászást gyakoroltam, hogy mindannyiunk számára egyértelmű legyen a jelzés. Őrült éjszakák voltak.

“Örülj, hogy jobban nem tettek keresztbe!”

Sajnos belecsöppentem egy csúf – ma sem ismeretlen – politikai csatába, ami majdnem meghiúsította a koncertet, pedig mindenki ígéretét adta, végül velem akartak ping-pongozni. Ártatlan koncertnek indult, a személyemre, a jó szándékú résztvevőkre való tekintettel sem bírtak támogatólag fellépni.

Már ott voltam, hogy le kell fújni az egészet, amikor sikerült velük megértetnem, hogy felül kell kerekedniük a személyes politikai harcaikon. Egy városvezető és egy iskolaigazgató között egy naiv álmodozó… – álmatlan éjszakákkal.

Egyik gimis tanárom így gratulált az előadás után, “nem látszott meg az előadáson az a sok akadály, ami elé gördült.” És azóta is itt cseng a fülemben: “Fiam, örülj, hogy jobban nem tettek keresztbe!”

A próbák felemelő nehézsége

Csoda történt, ez nem vitás.

Nem csak arról a csodáról beszélek, ami megvalósult a koncerteken a gimnázium aulájában a 1,5 óra alatt.

Hanem az odavezető úton. Hetente összejártunk egymás lakásán, és ahogy nőtt a létszám, iskolában, zeneiskolában kaptunk megtisztelő helyet.

Kétségekkel érkeztek számomra is ismeretlen arcok, hogy vajon mi lesz – “engem csak úgy hívtak, érdekelt…” mentegetőzéssel. Egyre jobban kezdtünk benne, egymásban hinni. Ahogy haladtunk előre, egyre többen.

Már voltak közös sikereink, amikor összeállt egy dal, és egészen szépnek hallottuk.

És voltak kudarcaink is, amibe elsőre beletört a bicskánk. Szerencsére túl lendültünk rajta. Ahogyan azon is, hogy a beajánlott és lelkesedő népi zenekar egyik napról a másikra hagyott ott bennünket – megijedve a feladattól. Ahogyan egy-két rockzenekar is.

Végső segítségemre sietett Vajda Feri és Sass Bálint, az Azbest zenekar 2 oszlopos tagja, akik mérhetetlenül sokat tettek hozzá a produkcióhoz. Feri patikamérleg-szerű precizitással és szakértelemmel állította be a CD-n megszólaló hangszíneket, Bálint pedig megtanulta a dob-anyagot. Ők vitték el hátukon az egész zenei alapot.

Jenei Szilveszter (tudjátok az Euroviziós Fesztivál eddig legmagasabbra jutott dalszerzője a Kinek mondjam el vétkeimet c. dallal) szerintem annyira megszerette a Cantus Hungaricust, hogy felajánlotta, beszáll velünk zenélni. Nagyon rendes ember, végtelen hálás vagyok ezért az alázatosságáért.

Az ajándék-CD belseje (Ma újrahallgattam, és megdöbbentem, hogy mennyire jól sikerült már az 1. előadás is. A legjobb lett a 4. koncert. Viszont arról a felvétel nem sikerült: nem nyomta meg az addigra beszerzett profi hangosító cég a REC gombot.)

Közösség született

Az előadássorozat és a rákészülődés legnagyobb értéke, hogy egy csodálatos közösség született.

A társulattal arra lettünk figyelmesek, hogy tudunk egymás dolgairól, szurkolunk a sorsdöntő lépéseikhez, részt vettünk egymás örömében, bánatában. Sajnos egy tanárnőnket is elveszítettük: testét a Gellért hegy tövében találták meg. A próbát mégis megtartottuk, emlékezni jöttünk össze, és az aznap gyújtott gyertyát mind a 8 előadáson meggyújtottuk. A csodaszép gyermekei felnőttek azóta, a tragédia emléke még ma is frissen él bennünk.

Elkezdtünk közösségként működni: az egyik tanárunk a párjával színházba ment, és a gyerekekre a kórus másik tagja ajánlotta fel, hogy vigyáz rájuk. Sokszor jöttünk össze csak úgy,  hogy együnk egy jót. Szalonnát sütöttünk, vagy étteremben csevegtünk.

Annak ellenére, hogy a darab jogait számunkra előbb biztosító,  majd tőlünk is védő Makkai Lilla (Illés Lajos özvegye) idővel komoly összegekhez kötötte a zenés darab bemutatását (legalább annyit kellett volna fizetnünk amatőrökként, mint amennyiből összejön egy előadás), és ezért le kellett mondanunk a készülő erdélyi turnéról, ahol szeretettel vártak volna bennünket, szépen váltunk el, és boldog emlékeket őrzünk az elmúlt 2 évről.

Hálás vagyok, hogy ez az óriási álom megvalósulhatott, a semmiből a dabasiak és környákbeliek számára hatalmas produkció jött létre.

1 év előkészítéssel 40 fő szereplésével (szólisták, zenekar, kórus, színjátszósok), 2000-ben, a Millenium évében 8 koncert során mintegy 2000 ember előtt énekeltük el Dabas és vonzásában Illés Magyar ének c. rockoratóriumát.

A cikk előzménye, az 1. rész itt olvasható…

A Magyar Ének dabasi, inárcsi, hernádi előadások előadói (hm, a grafikus program használata még igen gyerekcipőben járt nálam 🙂

2000-ben a Dabasi Vonzás Társulat tagjai voltak:

Szólisták:

  • Dobos Andrea, diák (gyerekhang)
  • Jánosi Csaba, festőművész (bariton)
  • Pavella Krisztina, népzene tanár (szoprán)
  • Sebestyén Pál, énekes növendék (basszus)
  • Tóth Olivér, diák (tenor)

Színjátszó kör:

  • Kapui Ágota, tanár (vezető)
  • Bálint Ferenc, diák
  • Faragó Tímea Zsanett, diák
  • Gyöngyösi László, diák
  • Molnár Miklós, diák
  • Nagy Kinga, diák
  • Szabó Erika, diák (vers)

Zenekar:

  • Jenei Szilveszter, művész, dalszerző (gitár, eredeti hangszerelés)
  • Joó Tibor, tanár (kürt)
  • Kohuth Jolán, diák (kürt)
  • Kovács Nándor, diák (basszusgitár)
  • Munkácsy Dorottya, tanár (hegedű)
  • Pavella Krisztina, tanár (citera)
  • Sass Bálint, tudományos munkatárs (dobok)
  • Street Gábor, közlekedésmérnök-logisztikus (harmonika, harangjáték)
  • Strupka Gábor, tanuló (klarinét, furulya)
  • Szabó János, diák (trombita)
  • Szlúka Brigitta, tanuló (fuvola)
  • Vajda Ferenc, villamosmérnök (billentyűk)
  • Zsíros Réka, tanuló (fuvola, furulya)

Kórus:

  • dr. Bartháné Harsányi Nóra, tanár (szoprán)
  • Burik Gyula, vállalkozó (basszus)
  • Bereczné Tompai Katalin, tanár (szoprán)
  • Lengyel Brigitta, diák (alt)
  • Lengyelné Török Erika, tanár (szoprán)
  • Mészáros Ferenc, közlekedésmérnök (tenor)
  • Mezőné Mladoniczki Csilla, tanár † (szoprán)
  • Németh Zoltán, villamosmérnök (basszus)
  • Sashegyi Jánosné, tanár (alt)
  • Sebán Péter, tanár (tenor)
  • Stefkó Károlyné Zsolnai Mária, tanár (alt)
  • Szabados István, diák (tenor)
  • Szabó Gabriella, diák (szoprán)
  • Szandhoferné Ihászi Tünde, tanár (alt)
  • Tóthné Dömők Virág, tanár (szoprán)
  • Török György, igazgató, tanár (tenor, szakmai tanácsadó)
  • Újvári Erzsébet, gyógypedagógus (alt)

Köszönöm mindenkinek a bizalmat, aki mellém, elém állt, és kivette részét ebből az óriási produkcióból, legyen az előadó, néző, vagy támogató! Ma is büszkén és szeretettel gondolok rátok. 

Ti, résztvevők, nézők hogyan emlékeztek vissza?

Hubadúr
karmester

A cikk 1. része itt olvasható el.

Street Gábor HUBA

A szerző elkötelezett híve a könnyed, barátságos és professzionális rendezvényeknek, ünnepeknek. Ajándékdalaival pedig életre szóló élményt ad minden jelenlévőnek.