ceremóniamester, hubadúr, szeretet himnusz, pál apostol levele, egyházi szertartás

Biztos, hogy a szeretet nevében beszélünk a nőkről?

Attól tartok, hamarosan újra zsinat lesz arról, hogy az asszony az állat-e vagy sem.
Vagy arról, ember-e, teljes értékű tagja-e a társadalomnak, aki mesterséges megtermékenyítés útján jött a világra szerető családban.
Egész jó az irány.

Meg vagyok döbbenve ezen, hogy egyik évben Ákos mondja meg a tutit, máskor egy miniszter, ma pedig egy püspök, hogy a nőnek mi a dolga, mennyit ér.
Mire jó mindez?

Miért fáj, ha egy nőnek vannak saját gondolatai, elképzelései, vágyai, tervei?

Kifürkészhetetlenek, megérthetetlenek – nekünk férfiaknak. Az igaz.
De olyan izgalmasak, színesek, könnyedek és bonyolultak egyben.

Ceremóniamesterként hétvégente részesülök abban a csodában, ami két egymást szerető embert egymásnak tett fogadalmaiknál tapasztalható.
Az esküvőre felbátorodott, elhatározott párok örök hűséget, bajtársiasságot, kitartást és szerelmet fogadnak egymásnak.

Látom, hallom, ezután mire biztatják a párokat a templomban:

“Legyetek megértőek, és keressétek a MÁSIK BOLDOGSÁGÁT, segítsétek hozzá a másikat a teljességhez…”

Teljesen hihetetlen, hogy a XXI. században ha azt akarjuk, hogy boldogok, teljesek legyenek, meg szüljenek a nők, akkor

miért a majdénmegmondommirevagyjót, tulajdonképpen az elnyomást, a kényszert választjuk az UDVARLÁS helyett.

A kőkorszakot sírják vissza azok az emberek, akik ma is a hajuknál, karjuknál fogva szeretnék a nők helyzetét, GPS-koordinátáit megváltoztatni (pl. elráncigálni). Minden ilyen nyilatkozat, nyilvános vélemény = kőkorszaki ráncigálás.

Ki ne vágyna egy megértő mosolyra, egy felhőtlen beszélgetésre, egy forró ölelésre, egy forró teára/kávéra, egy kiadós szeretkezésre, egy hatalmas kirándulásra, egy fetrengő nevetésre, egy feloldozó vigaszra?

Ezt mind tudja egy társ. Igen, még a nők is. Megfigyeltem. Mert engem ez érdekel.

Ha ezekre mind vágyunk, mert a legtöbb férfinak azért jól esik, ahogyan az oroszlán is odabújik a párjához, akkor miért ne viszonoznánk valamit? Miért ne adnánk mi férfiak is valamit a nőinknek, ami jól eshet nekik?

Minden esküvőn felcsendül Pál Apostol levele. Nem vagyok hívő, megkeresztelve sem vagyok, de azt hiszem, a Biblia legértékesebb, legidőtállóbb, legegyszerűbb és egyben legnehezebben kivitelezhető útmutatásai ezek. Miért nehéz? Mert nem hisszük el, hogy ezzel is lehet nyerni, gazdagodni:

“A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,
Nem tapintatlan, nem keresi a magáét…”

Hagyjátok békén a feleségemet! Tudok rá vigyázni.

Ha szeretem a párom, feleségem, nőm, csajom, szeretőm stb., akkor mit akarok még ezen felül beszabályozni? Mi közöm van más életéhez, ha az nem a javát szolgálja?

Amit a nőkről mondanak egyes mikrofon közelében lévők, azt az én feleségemre is mondják, szóval kikérem magamnak! Lehet leszállni a témáról, a feleségemről, sőt a kislányunkról is.

Nagy fiú vagyok már, tudom, hogyan kell bánni egy nővel, életem nagy találkozásának nőjével, gyermekeim nagyszerű édesanyjával, feleségemmel, lakástulajdonos-társammal, holtomiglan-holtodiglan játszótársammal.

Köszönöm. Hubadúr

A képen: Szilvi és Józsi megkért, hogy az esküvőjükön én olvassam föl a Pál Apostol levelét, a Szeretet Himnuszát. Örömmel! (Fotó: Érczi László)

Street Gábor HUBA

<p>A szerző elkötelezett híve a könnyed, barátságos és professzionális rendezvényeknek, ünnepeknek. Ajándékdalaival pedig életre szóló élményt ad minden jelenlévőnek.</p>